Rózsa, a virágok királynője
„Scarlet” rózsafa
„a rózsák Oscarja”
„Pascal” rózsafa
óriási krémfehér virágok
„Samba” rózsafa
a riói karnevál sokszínűsége
„Osiria” rózsafa
bársonyosan vörös és fehér
Ahhoz, hogy a rózsák szépen fejlődjenek otthonában és ami még fontosabb, hogy gyönyörűen virágozzanak, néhány alapelvet be kell tartani.
Az első a megfelelő hely kiválasztása, hogy a későbbi években a növénynek elegendő hely és fény álljon rendelkezésére.
Az ültetés megfelelő időpontja az őszi hónapokban (fagyok előtt) vagy február végétől május közepéig.
A rózsafák ültetéséhez ideális a napos fekvésű hely. Az ültetéshez jó vízelvezető termőföld a leginkább alkalmas. Nem szabad elfelejtenünk egy nagyon fontos tényezőt sem, ez pedig az öntözés. Jelentősen befolyásolja a virágok kialakulását és az erős hajtások növekedését.
A rózsafák esetében válasszon napos, szellős helyet, jó vízelvezető termőföldet. A palánták kicsomagolása után áztassa a rózsákat egy vödör vízben 12-24 órán át. A tényleges áztatás előtt vágjon le egy picit a növény gyökereiből, kb. 30 cm átlag hosszra. Amennyiben ősszel ültet, hagyja a tényleges metszést tavaszra. A rózsafák ültetőgödrének körülbelül 60 cm mélynek kell lennie, a gödör alját és oldalát alaposan fel kell lazítani, hogy a fa jól tudja gyökereit fejleszteni. Adjon hozzá egy réteg földet, majd helyezze be magát a rózsafát a gödörbe. Ültesse a növényt körülbelül 5 cm-rel alacsonyabbra, mint ahol a faiskolában nőtt (kövesse a jól látható „csomót”, amelynek az ültetés után a föld felett kell lennie, azzal egy szintben). A növények közötti távolságnak körülbelül 80-100 centiméternek kell lennie.
Használjuk az általunk kínált speciális, rózsafák számára kifejlesztett folyékony tápoldatot, amely tartalmazza a rózsák számára szükséges tápanyagokat. A folyékony tápoldatot az öntöző vízhez kell adagolni. Tehát aki sajnálja a rózsától a tápanyagot, ne is várja el a gazdag virágzást Elsősorban tavasszal, majd június végén, valamint október végén, november elején is ajánlatos a használatuk.
Az öntözés igen fontos a rózsák esetében. Nagyban befolyásolja a virágképzést és a hajtások növekedését. Az eső általi alkalmi öntözés kevés. A vegetációs időszak alatt hetente egyszer bőségesen öntözze meg (inkább a hajnali és esti órákban, mikor kevésbé meleg az idő). A rózsa gyökerei nagyon mélyre hatolnak, ezért fontos, hogy megfelelő mennyiségű vizet adjunk a növénynek. A vegetációs időszak vége felé kezdje el csökkenteni az öntözési időközöket (nagyjából a nyár végén). Ne feledjük, hogy az első fagyok előtt öntözni kell, hogy a növény ne pusztuljon el a szárazságtól. Ebben az időszakban nagyon fontos, hogy ne kerüljön víz a levelekre vagy az alsó levelekre, mert akkor megnő a kockázata a betegségeknek.
A leggyakoribb betegségek a fekete foltok (gombás betegség) és a lisztharmat. Ha a növényt érinti ez a betegség, távolítsa el a sérült leveleket, és kezelje Vektafid S szerrel. Egy másik betegség, amely a leveleken megjelenhet, a levéltetű, ha a növényeken már megjelentek, ezektől megszabadulhat a Chess illetve az Actara 25 WG növényvédő szerrel vagy a lombozatra felvitt szappanos vízzel történő permetezéssel is. Ha bizonytalan, vigyen el egy beteg levelet egy gazdaboltba és ott pontos tájékoztatást kap az ellenszerekről.
Nagy hidegben a rózsafák gyökereit gallyakkal, szalmával, a lombjukat esetleg légáteresztő anyaggal (zsákvászonnal) is be lehet fedni. Általában a rózsákat akkor takarjuk be, amikor a hőmérséklet 10°C alá csökken. A dézsában, cserépben nevelt rózsáknak is szükségük van védelemre. Állítsuk ezért az edényt egy védett helyre, például pincébe vagy egy fűtetlen helyiségbe Amennyiben nem rendelkezünk ilyen hellyel, akkor a szabadban is átteleltethetjük a növényt, ilyenkor azonban mindenképp védjük. A cserepet tekerjük körbe többször buborékfóliával vagy valamilyen jól szigetelő anyaggal.
A metszés elősegíti az új hajtások és virágok növekedését és javítja a légáramlást a növény körül.
Távolítsuk az elhalt hajtásokat és ágakat.
A metszést 45 fokos szögben végezd a vessző felső részén, kb. fél centire egy kifele néző rügy felett.
A rózsa metszése tavasszal történik, amikor a növény még nyugalmi állapotban van. Tél végén az összes gyenge és öreg hajtást eltávolítjuk.
Nyáron vágja le az elvirágzott szálakat. Ez elősegíti a növekedést és az új virághajtások kialakulását.
A „vad” hajtások eltávolítása a rózsafákról.
Ha elültette a fákat, néhány hónap múlva virágzásnak indulnak és a vadlila virágok mellett az Ön által vásárolt virágok színe is megjelenhet. A lila virágok az eredeti oltványból származnak és el kell távolítani őket (lásd a képeket).
Távolítson el minden „vad” virágot és gallyat, amely a növényről kisarjad. Lásd a 2. képet.
Erre azért van szükség, mert a „vadnövény” lassítja az oltott virág fejlődését.
„Vad” lila virágok a rózsafán
A „vad” virágok és gallyak eltávolítása
Rózsa az összes „vad” virág és gally eltávolítása után
„a rózsák Oscarja”
óriási krémfehér virágok
a riói karnevál sokszínűsége
bársonyosan vörös és fehér
Hogyan tudunk ilyen kedvező árat ajánlani Önnek, amikor hasonló rózsafákat máshol kétszeres áron árulják?
A válasz egyszerű. Néhány évvel ezelőtt hatalmas sikert arattunk ezekkel a rózsafákkal, de a nagy siker miatt nem tudtunk minden igényt kielégíteni.
Tapasztalataink alapján 2 évvel ezelőtt (ennyi idő alatt lehet ilyen minőségű rózsafacsemetéket nevelni) nagy megrendelést adtunk le a rózsafa termesztőnknek. Ezért verhetetlen árat értünk el a beszállítónknál! Természetesen a közvetlen közvetítők nélküli értékesítési rendszerünk lehetővé tette számunkra, hogy vásárlóinknak igen kedvező és verhetetlen áron kínálhassuk rózsafáinkat.
Ne vesztegessen egyetlen percet sem!
Hiszen itt az ideje az ültetési időszaknak!
Élvezze otthonában minél hamarabb e rózsák csodálatos szépségét!
A 90 napos pénzvisszafizetési garancia következtében Ön semmilyen anyagi kockázatot nem vállal. Amennyiben Ön bármilyen okból nem elégedett az elért eredménnyel, akkor minden magyarázat nélkül 90 napig visszaküldheti részünkre a megrendelt rózsafáit és mi haladéktalanul visszautaljuk a visszaküldött rózsafák teljes vételárát.